Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.08.21

Líra

lira1.jpgA líra az irodalom három nagy műnemének egyike. Abban különbözik az epikától, hogy míg az epika írója nem engedi, hogy érzései, egyénisége átszűrődjön írásán a líra pontosan azért születik, hogy az írója legbensőbb érzéseit fejezze ki. A minap azon gondolkodtam, hogy a festészetben meg lehet e találni a lírát és az epikát? Ha nem is választható el oly élesen a kettő úgy gondolom meg lehet nevezni „lírikusabb” és „epikusabb” műveket a festészetben is. Van úgy, hogy amikor megrendelésre készül egy kép nincs rá igény, hogy saját szubjektivitásunkon is átszűrjük a festéket. Elég lehet az is, ha az epika ’leíró’ természetével alkotunk. Egy szelíd tájkép ebben az értelemben lehet például egy keretbe zárt „epikus” mű. Valójában nem egy mérlegen mérhető dolog, hogy pontosan mekkora dózist kaphatott a kép a piktor érzésvilágából, amennyiben kapott belőle. Egy bizonyos mértékig azonban nem nehéz megbecsülni, és bármennyire is legyen, járatlan a megrendelő a festészetben el tudja dönteni, hogy szeretné e látni a megrendelt festményben a művészt is (vagy mennyit szeretne látni belőle). A leírtak alapján tehát minél realisztikusabb egy kép annál inkább nevezném ’epikusnak.’

 A kérdés, hogy elfáradhat e az alkotói lélek abban, hogy saját érzései nem buggyanhatnak ki alkotás közben? Meddig lehet ezeket az ingereket félre tenni, elnyomni? Hogyan nyilvánul meg, hogy fárad a lélek ebben az önmegtartóztatásban? Az elmúlt hónapokban, zömmel arra összpontosítottam, hogy a munkám a megrendelő igényeit elégítse ki. Az ilyen jellegű alkotás komoly formáló erővel bír, olyan, mint egy ösztöke, kényszerít a gyakorlásra, az új dolgok kipróbálására, új formák elsajátítására, fejleszt, olykor rugdos valami jobb felé... Érdekesnek találtam, hogy amikor napi több órát dolgoztam egy képen, az alkotás iránti vágyam nem elégült ki. Sőt miközben festettem egy képet egy másik kép festéséről álmodoztam… Valóban nagy kincs és ajándék, amikor az ember munkáját és hobbiját szinte pár lépés választja el, de az a pár lépés mégiscsak elválasztja. Ahogyan elfárad az ember szellemileg kikapcsolódás hiányában úgy a piktor is el tud fáradni alkotás közben mégis az önkifejezés hiányában.

Türkiz fényben világló női alakom valójában önarckép. A lélek tükröződése. Amikor sok lommal a fejedben ledőlsz a szőnyegre és attól, hogy a plafont bámulod, furamód egyből katonás rend lesz a lom helyén. Ismerős? Egyedül vagy önmagaddal, és ennyi. Egyszerűen csak jól esik. Líra című képemet illetően alkotói attitűdöm: „most nem kell, hogy epikus legyen a születendő. Legyen líra teljes egészében!”

 

Drága olvasóim levelei:

"Szia Liliiii!

Tetszett a 'Líra'-val kapcsolatban létrejött írásod, könnyeden emészthető s teljesen érthető - legalábbis nekem - , a kép is Szupi!


Köszönöm Lili!"
(D.Z.)

 

"Lili most olvastam a Lírát fantasztikus!Annyira könnyen érthető és ez tisztára a te érzéseidet tükrözik!" (F.A.)

2017. augusztus 16.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.